„Már a nagypapámnak is volt motorja és apukám is motorozott, bár mire én megszülettem, már letette a vasat. Ennek ellenére nagyon korán, 1 évesen megismerkedtem a motorral közelről. A papámnak akkoriban még volt egy 125-ös MZ-je és én sikeresen neki mentem az udvaron a motor forró kipufogójának. Egy hét kórház következett és sok-sok év, amikor azonnali bőgésbe kezdtem, ha megláttam egy motort vagy egy bukósisakos embert. Pár éve  kezdtek el ismét érdekelni a motorok és apukám is kezdte mondogatni hogy kéne vennie egy kisebb gépet. Ebből sajnos nem lett semmi, de én nagyon vágytam rá, hogy egyszer felülhessek egy motorra. Ekkor történt meg a csoda, egy vasárnap délutánon megállt előttünk egy hatalmas chopper. Apukám fiatalkori haverja volt az, akivel 30 éve nem is találkoztak. Persze muszáj volt elvinnie gurulni egyet. Akkor már éreztem, nincs visszaút. Folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogy felüljek valaki mögé és jött egy srác is, akinek gyorsaságija volt, én pedig hamar megkedveltem ezt a stílust. Rendeltem is egy sisakot, de mire ideért, a srác már lelépett. Szüleim talán meg is könnyebbültek, hogy nem kell folyton aggódni értem, ám utána húsvétra mégis egy motoros kesztyűvel leptek meg. Akkor döntöttem úgy, hogy nem szeretném a felszereléseimet a szekrényben nézegetni és elég abból, hogy folyton felkönyörögjem magam valaki mögé. Vettem még egy csizmát is, és titokban beiratkoztam egy tanfolyamra és 2009 nyár végére meglett az A korlátozott jogosítványom. Itthon nem mertem elmondani, csak fél év múlva, mikor jött a tavasz és nem nagyon bírtam tovább motor nélkül…2010 március végén aztán megvettem az első motoromat, egy 125-ös CBR-t, és azóta együtt gyűjtjük a kilométereket.”