"Omnia vicit amor" - vagyis a szerelem mindent legyőz.

Ez történt akkor is, mikor gyermekfejjel beleszerettem a motorozásba. Első járgányom 3 éves koromban egy fekete műanyag lábbal hajtós Honda volt, amellyel első és remélem utolsó "komoly" motoros sérüléseimet szereztem. Míg vadászpilóta nagyapámtól a veszélyes élet megélését, addig motoros apukámtól a hozzá kellő alázatot örököltem. Az évek alatt a motorozáson ( vagy ahogy én hívom a motorvuláson) keresztül sok barátra, ezen felül is pár nagyon jó barátra tettem szert.

Ezektől a barátoktól (akik ismert nevek a motoros élet különböző területein- stunt és versenyzés- és szakértelmükről tanúskodik az is, hogy még mindig épségben motoroznak) nagyon sokat tanultam a motorozásról mind elméletben mind gyakorlatban.

A motorozás iránti elkötelezettségem tükrözi azt is, hogy előbb volt jogosítványom nagymotorra, mint autóra. 22 évesen aztán megvettem ŐT, a macska testű szépséget. A szerelem már megint mindent legyőzött. A szülői féltéstől kezdve még önmagam korlátait is ( értem ez alatt a magasságom is, amelyet inkább alacsonyságnak neveznék ).
Mivel elég sok időt külföldön töltöttem és egy egészen más közlekedési kultúrában éltem, ezért látom, hogy lenne mit tanulnunk ezen a téren (bár apróbb pozitív jelei már mutatkoznak a változásnak).   Remélem személyes példámmal (ilyen témájú rendezvények szervezése és saját vezetési stílusom) én is tudok tenni ennek elősegítésében.

Széles utat Angyalok! "