"Miskolcon születtem és gyermekkorom motor nélkül telt. Öcsém állítólag egyszer felültetett maga mögé egy Babettára, de erre valószínűleg csak regresszív hipnózisban emlékeznék.18 éves korom óta Budapesten élek. 12 éve, a nászutunkon béreltünk egy robogót, úgyhogy a ciprusi dombok egy részén jártam kétkerekűn, de még mindig nem kapott el a gépszíj. Később a férjemmel vettünk egy choppert, amivel egy 2 hetes magyarországi túrát csináltunk végig. Sajnos el kellett adnunk. Még mindig nem hiányzott. Megalakult a Mentőmotoros banda, aminek férjem oszlopos tagja lett. Ezt nem lehetett sokáig saját motor nélkül csinálni és ellenállhatatlan módon ragadott meg bennünket egy Deauville. Azután nem sokkal 3. gyermekünk születése után a férjem úgy döntött, hogy máshol folytatja életét. Meglepetésemre úgy gondolta, hogy a bukómnak is az utánam következő csajjal kellene mennie és ez akkor esett le nekem, amikor elvonási tünetek miatt körbenéztem a garázsban. Te jó ég! Ez a pasas azt hitte, hogy ha vele nem, akkor már soha nem motorozok? Először is visszaköveteltem a sisakomat, aztán körbekeringtem a motoros fiú ismerőseimet, hogy mi lenne, ha vinnének egy kicsit. A második lépés az volt, hogy elkezdtem motorozást tanulni, így legalábbis addig motoron ülök, amíg tanítanak. Előbb-utóbb azonban lett jogsim. Így a tanítós motorozásnak annyi. Összeszedtem minden mozdítható tőkémet és ezzel már szert tehettem egy 18 éves Honda VT 250 F-re,ami nem volt drága és gyors ütemben tanított a motorozás túlélő vállfajára. Kicsit elkedvtelenedtem, amikor rájöttem, hogy a szerintem ideális "először motorozok és később szerelek, ha nem megy másképp" hozzáállással a motor nem értett egyet és vagy megtanultam szerelni, és/vagy extrém motorozni, vagy nem motorozhattam. Azóta azonban, bár csak 2009. júniusától motorozok, mindent elkövetek, hogy minél előbb biztonságosan üljem meg a kétkerekű motorizált járgányokat. A mindennapi életben rendszeresen használom, és utcai motoros képzésben is részt vettem.."